„A kétségbeesés az önszeretet abszolút véglete. És akkor következik be, amikor valaki szabad elhatározással hátat fordít minden mástól jövő segítségnek, hogy tudatosan megízlelje önmaga elveszettségének rohadt fényűzését.” (T. Merton)
Évközi 19. vasárnap 2026 (Kir 19,9a. 11-13a; Róm 9,1-5; Mt 14,22-33)
„Ne féljetek!”
Mélyen vágyom arra, hogy hitem, Istenbe vetett bizalmam stabil, egyre erősebb legyen. Igaz és mély vágy ez. A valós tapasztalat azonban azt mutatja, hogy hitem olykor erősebb, máskor kételyek gyötörnek, Istenbe vetett bizalmam egyszer nagyon élő, másszor elbizonytalanodó.
Ne féljetek: Szent Benedikta Terézia Szent II. János Pál pápa
A kenyérszaporítást követő estén valahogy azt várnánk, hogy Jézus majd összeül tanítványaival (akik, mint mondtuk, tevékeny részesei voltak a csodának), megbeszélik a jelentős, gesztus-értékű csodatett tanulságait, esetleg énekelnek, imádkoznak együtt, egy kicsit sütkéreznek közös és kölcsönös örömükben. Ehelyett Jézus csónakba ülteti az apostolokat, meghagyja nekik, hogy evezzenek át a tó túlsó partjára, maga pedig fölmegy a hegyre, hogy ott egyedül imádkozzék. Mintha szándékkal rontaná el a szépnek ígérkező este közös jó hangulatát.
vágy a megbizonyosodás után
buzgalom és merészség
Péter, az apostol derekas hit
félelem és kishitűség
semmitől vissza nem riad akarja Krisztussal való közösség
Péterre részesedni szeretne Jézus hullámok feletti hatalmában. Ám tudja, hogy erre magától nem képes, ezért csakis Mestere szavára meri elhagyni a bárkát. Amikor azonban szembesül az erős széllel, félelem vesz erőt rajta, és süllyedni kezd! Péter nem azért fél, mert süllyed, hanem akkor kezd süllyedni, amikor tered ad a félelemnek. A Jézushoz intézett segélykiáltása azonban meghallgatásra talál, s az Úr kinyújtott keze kiemeli őt a hullámokból. A segítséghez azonban feddés is kapcsolódik, amelynek tárgya a kishitűség (nem a hitetlenség). A veszélyhelyzetben Péter a külső körülményekre (szél, háborgó tenger) irányította figyelmét, és nem bízott eléggé Jézusban, akinek hívó szavára elindult a vízen.
Az apostolok teljesen értetlenül álltak a történtek mellett. De mi sem könnyen igazodunk el Jézus szándékai közt. Kinyilatkoztatásnak vagyunk tanúi. Az „én vagyok” szándékosan idézi a Jahve nevet; a Jahve szó jelentése: aki van. De a fölemelő kinyilatkoztatáshoz zűrzavaros út vezetett el! A kenyérszaporítás örömétől egyenesen is el lehetett volna jutni idáig, miért szükséges a félelmek, félreértések, megaláztatások egész sorozata? Jézus valóban kinyilatkoztatást ad, boldogítót, kitüntetőt, de azt akarja, hogy az apostolok megérezzék: amit hallanak, az nem egyszerűen álmaik beteljesedése, sokkal több, fönségesebb annál.
A Krisztus titkaiba való beavattatáshoz azóta is hozzátartozik a magánynak és a sötétségnek megtapasztalása. Ez tisztítja meg szívünket a gőgtől, a kisszerűségtől, hogy egészen Istené lehessen.
a válsághelyzeteket ösztönös hatalom- és birtoklásvágyunk, önzésünk eredményezi
külső körülmények
Radnóti Miklós (Töredék): „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,”
vö: Gran Torino-Walt Kovallski gyónása
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.
Pilinszky János: Átváltozás